Ez a hét Fulhamtől délre, a Temzén is túl, Wandsworthben telt el. Egyiptológus mr. Hevesi Gábor szponzorálásával, akinek külön köszönet, hogy befogadott a szobájába, teljesen önzetlenül. A ház valóban nemzetközi: a nem túl nagy épületben velem együtt 2 magyar, 1 guadeloupe-i srác, Félix, egy OZ (azaz Aussie, tehát ausztrál) lány, Bruce (na jó, valójában Marina-nak hívják), továbbá egy dél-afrikai lány, Shanal tartózkodott.
Mólt vasárnap este érkeztem ide, a többiek számára vératlanul, este 10 után. Be kellett kopogtatni Marna-hoz, hogy a felfújható ágyat kiadja a szobájából, amin aludni fogok. Nem repesett a boldogságtól, mert már aludt, ezért csak annyit láttam, hogy nyílik az ajtó, és egy sötétbe burkolózó alak kihajítja az összehajtogatott matracot, mert dühösen becsapja az ajtót. Tehernek éreztem magam azonnal, és már a másnapi költözésen járt az eszem. Persze ez nem jött össze, egész héten vadul hívogattam a hirdetéseket, de mindenhol lepattintottak, hogy a 2-3 hét tól rövid idő, annyira nem adnak nem albérletbe még egy sámlit sem. Ma megyek megnézni 2 lakást, abból valamelyikbe szándékom szerint beköltözöm mindenképp.
A hangulat hétfőre megjavult, hála a lopott wifi közösségkovácsoló erejének. A házban ugyanis csak a konyhában van egy 2-es jelerőséggű titkosítatlan wifi hálózat, és az is csak a konyhaasztal bizonyos sarkain használható. Így aztán az esték hasonlóan a régi falusi közösségekhez, digitális kukoricafosztással teltek, 5 laptop kb 4 négyzetméteren. Az hatalmas, 17 colos Dell gépem hamar közutálatra tett szert, mert ha kinyitottam, elfogyott a hely a konyhában, másrészt amikor kapcsolódtam, egyből lelüktem a Félix gépét a hálózatról, az erősebb hálókártya b...ik elv alapján.
3 állásinterjón voltam a héten: az első a Velo-rution nevű online biciklis blog webadminisztrátori állása volt, kevesebb pénz, de elvileg semmi komoly munka. Ezekkel már hetek óta kapcsolatban álltam, és tudtam róluk, hogy nem nagyon szeretnek válaszolni a kérdésekre, és általában eléggé kelletlen az egész társaság. Mégis rápróbáltam, és meg is bántam. Először is, még hetekkel ezelőtt terveztem nekik egy működő új oldalt, amit aztán jó sokáig válaszra sem méltattak. Aztán jeleztek nagy kegyesen, hogy menjek be interjúra. A bolt szépen lefényezett és kicsit megtuningolt holland parasztbicikliket (500-600 font körül) és összehajtogatható közlekedőket (újkori camping-kerékpárok, kb 1500 font körül) árul.
Oda is értem időben, de a főnök 40 percig nem állt szóba velem. 2 telefonon beszélt hülyeségekről, bámészkodókkal cseverészett, és látványosan leszart. Ekkor már tudtam, hogy ha egyszer mégis szóba áll velem, akkor elküldöm a jó büdös lópikula alá, mert így nem lehet emberekkel bánni. Nem vagyok én lesothoi vendégmunkás, en is bánjanak úgy velem. Így is lett, elkerekedtek a szemei, látható volt, hogy nincs hozzászokva, hogy valaki nem nyalja a seggét, és elkezdett habogni, hogy dehát láthattad, hogy nem értem rá... Mondom itt volt két eladó, ténferegtek, aztán hazamentek, miért nem azok vették fel a telefont, vagy foglalkoztak velem?
"One of them is sickS the other had to go to school." - mondta a hülye olasz kiejtésével.
"That's not my business." - szögeztem le, majd elköszöntem, és eljöttem. Közben a weboldaltervezésért és a megalázásért cserébe zsebrevágtam egy 40 fontos biciklikülsőből készült design-övet.
Péntek délelőtt a birilliant websites-hoz voltam hivatalos, webfejlesztői állás interjújára. A TFL (a helyi BKV) útvonaltervezőjével előző nap szépen megcsináltam az útitervet: 45 perc. Jó, hagyok rá 1 és egy negyed órát.
Így is tettem, és késtem 20 percet. Tetű ez a metrózás, na, és a buszozás is, mert az nem ragad benn az alagútban, de folyton megáll. Rettenetesen ideges voltam a késés miatt, egyszer le is szálltam a buszról, hogy fogok egy taxit, de akkor meg az sem jött, így gyaolog utolértem a buszt, és visszaszáltam. Szét voltam szóródva, figyelmetlenségemben a leszálláshoz véletelnül a nyomorékcsengőt nyomtam meg. Ezt már korábban is akartam írni, hogy itt van egy ilyen intézmény, ami szerintem felettébb megalázó. A nyomorékcsengő ugyanis éles szirénázással jelzi, hogy a következő megállóban NYOMORÉK fog leszállni, és emiatt több percig állni fogunk. Kérjük a kedves utastársakat, ne lincseljék meg a kriplit. Miért nem lehet csak egy finom piktogrammal a műszerfalon jelezni ezt a vezetőnek? (Mellesleg ilyenkor a megállóban busz kissé megdől oldalirányban, és kiereszt egy rámpát, nagyon profi.)
Na berobbantam Ushman Sheik irodájába. Nem volt törölköző a fején, és kis olajkútmakett sem volt az asztalán, hovatovább egész normális volt, de valahogy mégsem volt szimpatikus a cég.
Annál szimpatikusabb volt viszont a samlearning, ahol minden klappolt. Seggfejek, ha nem vesznek fel. Az ügy kimenetelének függvényében fogok beszámolni róluk.
Mólt vasárnap este érkeztem ide, a többiek számára vératlanul, este 10 után. Be kellett kopogtatni Marna-hoz, hogy a felfújható ágyat kiadja a szobájából, amin aludni fogok. Nem repesett a boldogságtól, mert már aludt, ezért csak annyit láttam, hogy nyílik az ajtó, és egy sötétbe burkolózó alak kihajítja az összehajtogatott matracot, mert dühösen becsapja az ajtót. Tehernek éreztem magam azonnal, és már a másnapi költözésen járt az eszem. Persze ez nem jött össze, egész héten vadul hívogattam a hirdetéseket, de mindenhol lepattintottak, hogy a 2-3 hét tól rövid idő, annyira nem adnak nem albérletbe még egy sámlit sem. Ma megyek megnézni 2 lakást, abból valamelyikbe szándékom szerint beköltözöm mindenképp.
A hangulat hétfőre megjavult, hála a lopott wifi közösségkovácsoló erejének. A házban ugyanis csak a konyhában van egy 2-es jelerőséggű titkosítatlan wifi hálózat, és az is csak a konyhaasztal bizonyos sarkain használható. Így aztán az esték hasonlóan a régi falusi közösségekhez, digitális kukoricafosztással teltek, 5 laptop kb 4 négyzetméteren. Az hatalmas, 17 colos Dell gépem hamar közutálatra tett szert, mert ha kinyitottam, elfogyott a hely a konyhában, másrészt amikor kapcsolódtam, egyből lelüktem a Félix gépét a hálózatról, az erősebb hálókártya b...ik elv alapján.
3 állásinterjón voltam a héten: az első a Velo-rution nevű online biciklis blog webadminisztrátori állása volt, kevesebb pénz, de elvileg semmi komoly munka. Ezekkel már hetek óta kapcsolatban álltam, és tudtam róluk, hogy nem nagyon szeretnek válaszolni a kérdésekre, és általában eléggé kelletlen az egész társaság. Mégis rápróbáltam, és meg is bántam. Először is, még hetekkel ezelőtt terveztem nekik egy működő új oldalt, amit aztán jó sokáig válaszra sem méltattak. Aztán jeleztek nagy kegyesen, hogy menjek be interjúra. A bolt szépen lefényezett és kicsit megtuningolt holland parasztbicikliket (500-600 font körül) és összehajtogatható közlekedőket (újkori camping-kerékpárok, kb 1500 font körül) árul.
Oda is értem időben, de a főnök 40 percig nem állt szóba velem. 2 telefonon beszélt hülyeségekről, bámészkodókkal cseverészett, és látványosan leszart. Ekkor már tudtam, hogy ha egyszer mégis szóba áll velem, akkor elküldöm a jó büdös lópikula alá, mert így nem lehet emberekkel bánni. Nem vagyok én lesothoi vendégmunkás, en is bánjanak úgy velem. Így is lett, elkerekedtek a szemei, látható volt, hogy nincs hozzászokva, hogy valaki nem nyalja a seggét, és elkezdett habogni, hogy dehát láthattad, hogy nem értem rá... Mondom itt volt két eladó, ténferegtek, aztán hazamentek, miért nem azok vették fel a telefont, vagy foglalkoztak velem?
"One of them is sickS the other had to go to school." - mondta a hülye olasz kiejtésével.
"That's not my business." - szögeztem le, majd elköszöntem, és eljöttem. Közben a weboldaltervezésért és a megalázásért cserébe zsebrevágtam egy 40 fontos biciklikülsőből készült design-övet.
Péntek délelőtt a birilliant websites-hoz voltam hivatalos, webfejlesztői állás interjújára. A TFL (a helyi BKV) útvonaltervezőjével előző nap szépen megcsináltam az útitervet: 45 perc. Jó, hagyok rá 1 és egy negyed órát.
Így is tettem, és késtem 20 percet. Tetű ez a metrózás, na, és a buszozás is, mert az nem ragad benn az alagútban, de folyton megáll. Rettenetesen ideges voltam a késés miatt, egyszer le is szálltam a buszról, hogy fogok egy taxit, de akkor meg az sem jött, így gyaolog utolértem a buszt, és visszaszáltam. Szét voltam szóródva, figyelmetlenségemben a leszálláshoz véletelnül a nyomorékcsengőt nyomtam meg. Ezt már korábban is akartam írni, hogy itt van egy ilyen intézmény, ami szerintem felettébb megalázó. A nyomorékcsengő ugyanis éles szirénázással jelzi, hogy a következő megállóban NYOMORÉK fog leszállni, és emiatt több percig állni fogunk. Kérjük a kedves utastársakat, ne lincseljék meg a kriplit. Miért nem lehet csak egy finom piktogrammal a műszerfalon jelezni ezt a vezetőnek? (Mellesleg ilyenkor a megállóban busz kissé megdől oldalirányban, és kiereszt egy rámpát, nagyon profi.)
Na berobbantam Ushman Sheik irodájába. Nem volt törölköző a fején, és kis olajkútmakett sem volt az asztalán, hovatovább egész normális volt, de valahogy mégsem volt szimpatikus a cég.
Annál szimpatikusabb volt viszont a samlearning, ahol minden klappolt. Seggfejek, ha nem vesznek fel. Az ügy kimenetelének függvényében fogok beszámolni róluk.
